2011. január 26., szerda

Ferencváros : Zöld-fehér gólkirályok - 1. rész

Az alábbi rovatban kedvenc Ferencváros 111 éves történetének gólkirályait vesszük sorba, heti 1-2 alkalommal. Elsőként következzen klubunk történetének első gólkirálya. Hajtás után Pokorny Józsefről olvashattok.

A legutolsó gólkirályunkra igen sokan emlékezhetnek még, ő volt Igor Nicsenko az 1995-96-os szezon egyik hőse. Ezzel szemben kevesen tudják, hogy ki volt és mikor az első gólkirályunk? 1904-ben, 16 góllal Pokorny Józsefnek sikerült ez a bravúr először.
1883-ban született Pogány településén, 1901. március 24-én mutatkozott be a Ferencváros színeiben. Pályafutását a hátvédsorban kezdte, de tehetsége miatt a csatársorban találta meg a helyét. Nem tartozott  saját korában a technikás játékosok közé, de feltartóztathatatlanságával hamar belopta magát a szurkolók szívébe. A megmaradt leírások szerint az ellenfeleken keresztülgázolt, majd lőtt. Bődületes erővel tudta meglőni a labdát, igaz „csak” spiccel. A korszak egyik legjobban fejelő játékosa volt, magas termete miatt.

A legnagyobb egyéni sikerét 1903-ban élte át, amikor az év játékosának választották. Ez megérdemelt eredmény volt, ugyanis következő szezonban érte el a gólkirályi címet. A Ferencváros színeiben 72 mérkőzésen játszott és 62 gólt szerzett, ami 0,861-es átlag. Az aktív futballt fiatalon, mindössze 22 évesen hagyta abba, utólag azt mondható, hogy kár érte. Amíg a Ferencvárosban játszott, mindig a dobogón állt a csapat. 1903-ban és 1905-ben bajnok volt, 1902-ben és 1904-ben második helyezett, míg 1901-ben harmadik helyen végzett a csapat. 1903-ban és 1904-ben elhódította a csapattal az Ezüstlabda vándorkupát, ami a Magyar Kupa elődje volt. A válogatottban 5 mérkőzésen 5 gólt szerzett.
Az első hivatalos barátságos válogatott mérkőzésen pályára lépett Ausztria ellen, 1902-ben. A második Ausztria elleni mérkőzésen is játszott és 2 gólt szerzett, érdekesség vele kapcsolatban, hogy az összes válogatott meccsét Ausztria ellen játszotta. Ez azzal magyarázható, hogy a két válogatott évente többször is megmérkőzött.
Erről jut eszembe, egy történelmi vicc. Ferenc Józsefnek mondják: Uram, ma osztrák – magyar futballmérkőzés lesz! F.J.: Igen, kivel játszunk?
1925-ben emberi nagyságáról is bizonyságot tett. Az ő közbenjárásával alakult meg a Budatétény futballklubja, amikor saját ingatlanját felajánlotta a helyi focizni vágyó fiataloknak. Ma a budatétényi pálya viseli Pokorny József nevét.
1955-ben, 72 éves korában hunyt el a Ferencváros első gólkirálya, és örökös bajnoka.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.