2011. január 28., péntek

Europa Bajnokság Története


Az Európa-bajnokság gondolata egykor Henri Delaunay-nak, a Francia Labdarúgó Szövetség főtitkárának a fejében született meg még 1927-ben.

 
Sokat kellett viszont várni arra, hogy első alkalommal kiírásra kerüljön a torna, hiszen maga az UEFA (Európai Labdarúgó Szövetség) megalapítása is csak 1954-re datálható. Három esztendő múlva sikerült megalkotni a versenykiírást, és 1960-ban megrendezésre került a kontinens válogatottjainak első seregszemléje. Ezt azonban Delaunay már nem érhette meg, 1955-ben elhunyt. Érdekes mód az első kiírást nem övezte osztatlan öröm, alig tizenhét válogatott indult csak el, Anglia például nem nevezett!
Magyarország játszotta az EB-t történetének első selejtezőjét a Szovjetunió ellen, a 3-1-es vereséget százezer néző látta! A négyes döntőbe nem sikerült eljutnunk - nem úgy ellenfelünk! -, összesítésben 4-1-gyel maradtunk alul a riválissal szemben a legjobb tizenhat között. A szovjetek a négy közé játék nélkül jutottak el, ugyanis Franco tábornok megtagadta a beutazást a válogatott játékosai és edzői számára, így az UEFA kizárta a spanyolokat a küzdelmekből.
A négy között Csehország sem parancsolt megálljt az együttesnek, Marseille-ben 3-0-ra kaptak ki, a másik ágon Franciaország bukott el hazai pályán Jugoszlávia ellen 5-4-re, ez az eredmény azóta is a legtöbb gólt hozó mérkőzésnek számít a döntőkben.
A fináléban így a Lev Jasinnal a kapuban felálló szovjetek álltak a jugókkal szemben, akik sokáig vezettek is egy megpattant lövésnek köszönhetően, amit Szlava Metrevelli kiegyenlített a lefújás előtt, majd a hosszabbításban Viktor Ponyegyelnyik a győzelmet is megszerezte a kor legjobb együttesével rendelkező szovjeteknek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.